Az időrendi felépítés

Nela Viga levelét már a háború alatt találja meg hónapokkal azután, hogy az fel lett adva. A történet azzal indul, hogy Nela elpanaszolja barátnőjének, hogy milyen sorstragédián ment keresztül. Onnantól, hogy édesapja tönkrement, akiről nem tudjuk, hogy korábban mivel foglalkozott, csak azt tudjuk, hogy a hitelezői kielégítése után vagyontalan maradt, és ezért a nagyszülőkhöz kellett költözni a családnak, egy kisvárosba.

A történetbe beleépül Nela belső vallomása, arról, hogy időrendi sorrendben mi minden történt vele és családjával a háború alatt. Nela életének jelenkorán belül indul a háborús történet, ami végső soron Nela vallomása szerint is elértékteleníti életének történetét, erről megállapítja ő saját maga is, hogy nagyon nehéz lesz belőle kikapaszkodni. Egyetlen gyönyörűsége maradt, Viga levele, és hogy számíthat rá, kitart mellette. Ide kapcsolódik az író epilógus-féle soraiból az a rész, amiben Nela az írónak mondja el az egész történetet, személyes vallomását sanyarú sorsáról. Megpróbálta leírni, de összetépte, legszívesebben öngyilkos lett volna, de arra sem maradt ereje. Csodálkozik rajta, hogy egyáltalán élve maradt.

Az író azonosulni tud Nelával, méltányolja a szenvedéseit, és úgy gondol rá, mint egy kedves teremtésre, aki helyette megírta belső vallomását sorsáról. A regényben a pillanatnyi jelen Viga levelének a megtalálása, közelmúlt a teljes háborús történet. A regényen kívüli jelen az az epilógus-félében leírt pillanat, amikor az író megismeri a történetet.

A cselekmény

  A regény cselekménye szerint Nela és Viga barátnők voltak, és mindketten jómódú, polgári családból származtak. Erre több helyen is van utalás a műben.

  Azt tudom meg még konkrétan, hogy Nela családja szerencsétlenül járt, tönkre jutottak, az édesapa nem bírta el a szerencsétlenséget, ezért Nelának és Kázmérkának a nagyszülői házba kellett költözni.

 Az író nyitva hagyja a kérdést, hogy milyen szerencsétlenség érte a családot, de nem sok fantázia kell hozzá, hogy számtalan okot felsoroljak, ami megtörténhetett.

  Nela számára a világháború azzal kezdődik, hogy késnek az újságok, majd csinos magyar huszárok foglalják el, szállják meg a kisvárost. Először érdekes a csődület, virággal dobálják meg a huszárokat, gyönyörűek a lovak, és bevonul a hadi gépezet is. Aztán kimosakodott katonák kifosztják a boltokat, jönnek a menekültek, rémhírek terjednek, de az is lehet, hogy a rémhírek igazak.

   Bekövetkezik az éjszaka, amikor közel dörögnek az ágyúk, tehát menekülőre kell fogni. Nela elmegy egy zsidó szekereshez, akivel megalkuszik, hogy mennyiért szállítja el őket egy biztonságosabb helyre.

 Nela csomagol, de hiába várják a szekerest, a zsidó felesége tudatja, hogy a férje másokat vitt el előbb. Másnap mégis elindulnak, Kázmérka nagyon meg van ijedve, nem érti mi történik. Út közben belegabalyodnak  a menekültáradatba, egész közel vannak az ágyúzás színteréhez, ezért úgy döntenek, hogy visszafordulnak.

   Visszatéréskor érzik, hogy ki lesznek szolgáltatva, és hazaérve azt várják, hogy valaki kilép a belső szobából.

 Egy ideig csönd van, aztán becsap az első gránát a városka piacára, sűrű lesz a fegyverropogás, és a városkát elfoglalják az oroszok. Egy háborúban a megszállók az elfoglalt területeken otthon érzik magukat, tisztában vannak azzal, hogy szinte bármit megtehetnek mindenkivel, összeszedhetik az anyagi javakat mindenféle ellenszolgáltatás nélkül, elvégezhetik azokat a szükségleteiket, amelyek hozzá tartoznak a mindennapi élethez.

   Nela életében megjelenik a kifogástalan, udvarias, szállást kérő orosz, Nyikolaj.

   A tiszti szolga, Fetyka, sültet készít, és megindul egy esti beszélgetés, amiben rögtön azt teszi szóvá Nyikolaj, hogy a lengyelek az osztrákok mellé álltak, pedig nem állnak nemzetileg közelebb hozzájuk, mint az oroszokhoz.

Nyikolaj eldicsekszik, hogy vidéken született, és az ő anyja is lengyel volt, ezért beszél jól lengyelül, de azt tudomásul kell venni, hogy az orosz föld orosz marad, és a háziaknak be kell látni, hogy ők az erősebbek, és előbb vagy utóbb a lengyeleknek meg kell adni magukat.  Nyikolaj mindezt megnyerően mondta, mintha az a legtermészetesebb lenne, hogy valakinek a szülőhazáját, házát idegen katonák foglalják el.

   Az esti beszélgetésben nagyapus igazat adott Nyikolajnak, mert tényleg inkább az orosz a rokon nép és nem az osztrák, akikből semmi hasznuk nem volt.

   Nela, magányossága miatt, már az első este alkalmával képzelgésbe esik az orosz katonatiszttel kapcsolatban. Felállít egy szinte megdönthetetlen sorsmegoldást, ami így hangzik: "hatalmába kerülök, tőle kell megismernem a szerelmet, ezt, mint kikerülhetetlent súgta valami bensőmből." (5)

   Aztán nagy hévvel folytatódik a képzelődés. Nyikolaj máris szereti, aki talpig nagy jellemű, a háború végén feleségül veszi, elviszi a hazájába, és ő úrnő lesz, dúsgazdag estélyeket fog majd adni, és ő lesz a legérdekesebb idegen asszony.

   Számomra megmagyarázhatatlan, hogyan jut el egy 25 éves nő, egy megszálló ellenséges katonatiszttel történt pár órás ismeretség alapján, akár képzeletben is ilyen következtetésekre.

   Nela eljátszik olyan gondolattal is, hogy már holnap erőszakkal behurcolja őt Nyikolaj magához a szobába. Ő nem tiltakozik, de lehet, hogy sír, viszont nem titkolja, hogy Nyikolaj rokonszenves, aztán tűri, hogy a pamlagon megcsókolja.

 Nela képzelgéseiről azt gondolom, hogy ő tulajdonképpen nem is Nyikolajba, a férfibe akar szerelmes lenni, hanem inkább kamasz lányok módjára magába a szerelembe szerelmes. Ennek a ténye feltételez, egy olyan mélységű szeretethiányt is, ami a főszereplő nő esetében a szeretetet és a szerelmet összemossa.

   Ennek következménye, hogy Nela nem erős, elvakítja az érzés, amit Nyikolaj iránt érez, elcsábul, és Nyikoljanak semmit sem kell tennie Neláért. Nela a következő pillanatban már utálja, átkozza magát, összeszorítja combjait, mert megbocsáthatatlan dolgot tett.

   Nela másnap megijed, azt gondolja, itt hagyta Nyikolaj, mert elérte, amit akart.

   Neláról elterjed a hír, de még nem jött rá, mit tett vele Nyikolaj, hű marad hozzá.

  Nagypapus Nelának egy arany karkötőt mutatott, amit Nyikolaj barátja, Rozsodenkó adna ajándékba, ha Nela hajlandó lenne elfogadni udvarlását. Ezt a karkötőt nagyapus vette át, és meg is kérdezte Nelától: "Miért ne fogadnád el?" (10)  Nela csak úgy tud védekezni, hogy megfenyegeti nagyapust, hogy elmondja Nyikolajnak. Nagyapus józanul felteszi a kérdést: Kicsodád neked, Nyikolaj? Hozzá mégy?

Erre Nela kimondja vágyai netovábbját: ő a vőlegényem. Nagyapus hitetlen, és egy jövőbeni házasságkötés reményében is többre értékeli az arany karkötőt, amiért cserébe élelmiszerhez juthatnának.

   Aztán eljön a vég. "Rossz hírt mondok, Nelácskám, ma éjjel nem alszom már nálatok." (11) Aztán a férfi megnyugtatja.

"Maradj nyugton, számíthatsz szavamra, és tégy úgy, amint mondtam. Viszontlátásra, drága..."(12)

   Van félnivaló, mert Nyikolaj távozása után már a következő éjjel keresik őt. Nela arra a következtetésre jut, hogy el kell bújni a pincébe, hisz házak égnek a városban, korbáccsal verik az elmaradottakat, lövések hangja hallatszik, szökevényeket fogdosnak össze.

   Tehát a háború testközelben van, annak minden borzasztóságával együtt.

 Az ismert orosz katonák visszajönnek, keresik az elbújt Nelát, csúnya történeteket osztanak meg egymás közt arról, hogy ki mindenki vitte ágyba főhősnőnket, még Kázmérkát is vallatják, nagyapust pedig korbáccsal verik, hogy elárulja, hol van Nela, akit ágyba akarnak vinni.

    Nela rájön, hogy az idegen megszálló katonatiszttől, Nyikolajtól semmilyen védelmet nem kapott és nem is remélhetett.

    Német megszállók jönnek, mert a háború akár többször is produkálhat olyan eseményeket, amiben egy terület visszafoglalása akár állóháborúhoz is vezethet.

 A németek kimerültek és sárosak voltak, de becsületesen viselkedtek, nem bántották a háziakat, és nem akartak semmi olyat tenni, ami a megszállók helyzetével kapcsolatban visszaélésnek minősült volna.

   Főhősnőnk Nyikolajt feledve sajnos próbálkozik bensőségesebb kapcsolatot teremteni az ott lakó némettel, de ez nem vezet sikerre.

   A regény végét az író Viga levelével zárja, melyben leírja, hogy Nela mindig számíthat rá, és nem engedheti, hogy ott maradjon, abban sárfészekben. Segítséget nyújt, és azt mondja, tud szerezni Kázmérkának munkát, még Nelának is, ebből látszik, hogy a saját lábára szeretné állítani barátnőjét. Az író az olvasóra képzeletére bízza Nela döntését, hogy elfogadja-e Viga ajánlatát, vagy büszke marad.

(5) Tersánszky Józsi Jenő, Viszontlátásra, drága 29. oldal.

(10) Tersánszky Józsi Jenő: Viszontlátásra, drága: 73. oldal.

(11) Tersánszky Józsi Jenő: Viszontlátásra, drága: 77. oldal.

(12) Tersánszky Józsi Jenő: Viszontlátásra, drága: 79. oldal.

A narrátor

A műben E/1. személyben írja a levelet Nela, így nyilatkozik mindenről, ami vele történik. Viga is E/1- személyben válaszol Nela levelére. A Nela által elmondott történetben, ami az ő életét bemutatja, ott is szinte minden szereplő E/1-es személyben mondja el a történetet. Nyikolaj és Fetyka is így írják le magukról saját tulajdonságaikat.

Érdekes technikája ez a történet elbeszélésének. Már maga az is érdekes, hogy az író miért épp egy lengyel szereplőt, ráadásul egy fiatal nőt választ ki hősének, akit aztán teljességgel belülről ábrázol.

Hogy ennyi szereplő beszél E/1. személyben, az azt is eredményezi, hogy az olvasó mindenkinek a szerepébe beleélheti magát. Mintha az író nem döntene, kinek a pártját fogja – Neláét? Nyikolajét? Az olvasó maga ítélhet, melyik szereplővel, kinek a nézeteivel tud, s kiével nem tud azonosulni.

A szereplők jellemzése

Nela: Naiv, álmodozó, keresi az élet értelmét, de nem sokat tesz magáért. Céltalan, önámító,  mert beleéli magát olyan dolgokba, amik a valóságban nem úgy válnának valóra, ahogy ő gondolja. Jó tulajdonsága, hogy családja mellet kitart, ápolja a nagymamát, törődik Kázmérkával. Nem adja oda magát az udvarlóknak egy karkötőért, még nagyapus biztatására sem.

Viga:  Nem kapunk róla sok információt, de reálisan gondolkodik, törekvő, túlélő típus. Segítőkész és büszke. A háborúval kapcsolatban kettős beszédet folytat, mert borzasztónak tartja, de bevallja, hogy a háborúból hasznuk van, mert a férje szállító. A becsületet értékeli, mert Nela apjáról úgy vélekedik, hogy jelleméhez egyetlen rossz szó sem fért. Lenéző másokkal szemben, ami alól a férje sem kivétel, mert Rudolfot csámpás untauglichként jellemzi.

Jackob:  Keveset ír róla a könyv, nem tudjuk, hogy rokon vagy csak ismerős. Korhely, léha, hazudozó, szereti a pénzt, segít egy darabig a családnak, de aztán odébb áll egy nagypapussal folytatott veszekedés után. Nem tűri a nyomorúságot.

Nagypapus:  Hirtelen haragú, próbára tette már az élet. Hajthatatlan. Szeretné biztonságban tudni magát és a családot. Fél a háborútól és a bizonytalanságtól. Meg van zavarodva, hogy nem folytathatja a polgári életét a háború alatt. Sokszor visszaemlékezik a régi időkre, Nela sikereire. Dicsekvő és szószátyár. Központi kérdése a létbiztonság, még olyan tekintetben is, hogy van-e elegendő élelmiszer. Látja és tudatosul nála a lakásban történt összes dolog, de nem áll a sarkára, és nem tesz olyan intézkedéseket amivel valóban meg tudná védeni Nelát. Nela szerint útszéli modora van, öregségével és betegségével lehet magyarázható, hogy nem egy családját védő típus, hanem téblábol a lakásban, mint aki intézkedésre képtelen. Ki-be mászkálnak a katonák a házakban, és nagypapus Nyikolaj távollétében Fetykával megpróbálja Rozsodenko udvarlását ajánlani Nelának, egy karkötőért cserébe. Nagypapus biztatja Nelát, hogy fogadja el a karkötőt. Nela közli, hogy Nyikolaj a vőlegénye, nagypapus pedig kigúnyolja. Tehát Nela tud becsületes maradni, nagypapus viszont nem. Ahogy rosszabbra fordul a helyzet, nagypapus félelme egyre nagyobb, később még a katonák is megkorbácsolják, hogy árulja el, hol van Nela.

Fetyka: Szolgalélek, és törekszik feladatát pontosan ellátni.

Rozsodenkó és Makarov: A háború haszonlesői, a parancsokat viszont hűségesen teljesítik.

Történelem és egyén viszonya

Az emberek beleszületnek valamilyen történelmi helyzetbe, rendszerbe. Igyekszenek később abban, vagy ha más következik be, más helyzetben szocializálódni.

   
A történelmi helyzetet  a mi szereplőink nem tudják megváltoztatni, mert nem nagy egyéniségek, és  nem mozgatnak megfelelő nagyságú tömegeket.  Nincsenek meg azok a feltételek, melyek alapján ők a háborút meg tudnák szüntetni, vagy el tudnának menekülni előle. Nincsenek kapcsolatban olyan nagy egyéniségekkel, akik befolyással lennének azokra az eseményekre, amelyek elviselhetetlenné teszik az életüket.

   
A katonák is ilyen helyzetben vannak. A szereplők feje felett, mások döntenek a sorsukról. Ezeket a döntő személyeket, politikusokat, uralkodókat, állami alkalmazottakat, katonai vezetőket a mi szereplőink nem ismerik.

   
Még Nyikolaj is hazudik, amikor tisztnek mondja magát. Viszont tisztként sem tehetne semmit, illetve csak annyit tehet, hogy egy-egy pillanatban könnyebbé teszi Nela és családja életét, mert ételt hoz. Tehát ők a háború elszenvedői, míg mások pedig a kitalálói, megszervezői, és nem utolsó sorban, haszonélvezői is. Ld. még erről: a Szereplők és a háború viszonya c. bejegyzésemet.

A történelemben nagyon sok eseményt a véletlen hoz elő. Az előre meghatározottság és  a szereplők kapcsolódása vagy viszonya ehhez a meghatározottsághoz nem meghatározó a történelmi események folyásának megváltoztatása szempontjából. Ez szinte minden szereplőre jellemző. Vannak, lehetnek olyan szereplői magatartások, amelyek könnyebbé, elviselhetővé vagy egyenesen célzottá tesznek megnyilvánulásokat, de ez a nagy történelmi tényeken nem változtat. Ez csak egyéni szerencsének tudható be, mint Vigáék helyzete. A történelem próbára teszi az embereket, és az egyik szereplő tud becsületes és ember maradni, a másik szereplő pedig becstelenné válik.

A szereplők és a háború viszonya

Két csoportot lehet megkülönböztetni: a háborúnak vannak haszonélvezői, és vannak elszenvedői. A regényben tipikusan kettéválik a szereplők csoportja, mert Viga és Rajmund a haszonélvezői, tehát hiába mondja Viga, hogy borzasztó a háború, viselkedése nem őszinte, mert ő és férje a hadiszállításból élnek. 

   
A háborút elszenvedik a katonák és a hátországi lakosok. Vannak olyan katonai személyek, akik helyzetüknél fogva nem elszenvedik a háborút,  hanem kitüntetésért hajlandóak minden parancsot teljesíteni. A háború még inkább lealjasította azokat az embereket, akik egyébként is hajlamosak olyan bűnöket elkövetni, amelyek nem függenek össze a háborús események miatt kiadott parancsokkal. 

Tehát a háború létbizonytalanságot teremt, és a becsületes embereket is aljassá teheti. A nyers életösztön győzedelmeskedhet mindenféle erkölcsi korlát felett. A háború a megszállt hátországi területeken kiszolgáltatottságot teremt.

    
A háború még az őszinte érzéseket is elaljasítja, az emberi természet pedig az élve megmaradás, élni akarás célját teszi első helyre. Ezzel együtt akár a helyi háború, akár a polgárháború vagy a világháború a hétköznapi emberek számára nehezen kerülhető el. Sok-sok szenvedést hoz, nélkülözést teremt.

   
Az ember pedig, életösztönéből fakadóan, olyan meghatározó változásokat hoz létre, amiben a becsület, a tisztesség, az erkölcsös magatartás, az emberiesség diktálta szabályok nem, vagy nem biztos, hogy érvényesülni tudnak.

Nelának súlyos magánéleti gondjai vannak, ezért egy világháborúnál sokkal kisebb, de kellemetlen történelmi esemény is még jobban rontotta volna helyzetét.